Sok levéltetvet a hangyák visznek fel a fára állítólag, bár ilyet még nem láttam. De ami biztosabb hogy a hangyák megvédik más rovaroktól a tetveket cserébe ők mézharmatot kapnak, amit a levéltetvek választanak ki a lágy növényi részek szívogatása közben. Tehát ott lenne a katicabogár ami rengeteg tetvet fogyasztana el, de a hangyák bevédik őket. Tehát első lépés a védekezésben, akadályozzuk meg a hangyák fára jutását.
Első próbálkozasom a speciálisan erre a célra árúlt BIO Plantella Ragadós csíkcsapda (5m 900Ft) volt. Ami tulajdonképpen egy kétoldalú ragasztószalag. Tapasztalataim hogy nehézen felhelyezhető egy kérges fára, mert alatta rések maradnak ahol át tudnak menni a hangyák. Másik probléma vele a cseréje, elég macerás a megtelt ragacsos csapdát levágni és eltávolítani. Ha pedig a fán hagyod egy idő után eltöredezik és széthullik apró darabokra.
Második próbálkozásom az egyszerű egérfogó ragasztó volt, ez bevált eddig. Egy párszor körbetekerem a fán hogy egy 3 centis csíkot képezzen, a nap és hősugarak hatására pedig kicsit meglágyúl és befolyik a kéreg repedésekbe is. A fenntartásom használatával kapcsolatban, hogy okoz-e bármilyen károsítást vagy mérgezést eme anyag a fában vagy a termésben. Elvileg ez valami bio ragasztó, de hogy miből keszült még nem jöttem rá. Az biztos hogy az esső sem árt neki, egy kezelés egy szezont kibír, eddigi tapasztalataim szerint. Elvileg alkohollal hígítható és akkor egy hígabb állagú ragasztót kapsz amit ecsettel is felvihetsz. Valaki nem közvetlenül a fára keni, hanem egy fóliára amit a fára erősít. Van hogy a kérgesebb fát először sárral kenik be, hogy a nagy kéreg repedésekben ne tudjanak a hangyák elosonni.
Ezen próbálkozásaim után bukkantam a következő termékre: Brunonia
enyv hernyó ellen. Ez biztos hogy beválna, bár kicsit drága, de elég kiadósnak tűnik. A fát az enyv nem bántja, a zöld színe pedig elvileg megakadályozza hogy a hasznos állatkákat is csapdába ejsük. A gyártó szerint hatékony a kis téliaraszoló, hangyák, levéltetvek és ormányosok ellen.
És a fagyban is kifejti "csapda" hatását.
A következő gondolat jutott az eszemben, hogy megpróbálom én elkészíteni ezt a "ragacsot". Veszek a festékboltban csontenyvet, azt vízzel keverem és adok hozzá zöld ételszínezéket és kész is. Ez a terv, ha beválik frissítem ezt a cikket.
Továbbá ez is egy nézőpont a levéltetvekről:
Megjegyzés: Mindenkinek ajánlom Gyulai Iván videóit, nagyon hasznosak öko szemléletű embereknek.
Tipp 3: Kávézaccot kell a fa töve köré szórni és akkor sem mennek fel a hangyák.
Tipp 4: Tyúkokat kell a fa köré engedni, azok majd rendezik a tetveket, hangyákat. Ha vetemény van a fa körül, akkor már az is jó ha vegetációs időszakon kívül lehetnek ott a tyúkok.
---------
Levéltetű a kertben 🌱🐜
#növényvédelem #levéltetű
KIVEL ÁLLUNK SZEMBEN IGAZÁBÓL❓
A levéltetűnek több, mint 5000 különböző fajtája van. Aki kertészkedik, tudja, hogy sokféle színben is pompáznak: zöld, fekete, piros, sárga, hogy csak párat említsünk.
A levéltetvek a növényekhez tapadva, pete formában vészelik át a telet ❄️ mérsékelt éghajlaton. Tavasszal a petékből kikelnek a szárny nélküli nőnemű egyedek. 🚺 Majd elkezdenek mászni, hogy megtalálják a megfelelő táplálkozási pontot, többnyire azon a növényen, amelyiken átteleltek. 🌿
Melegebb éghajlaton kihagyják az áttelelést. ⛱
Ezután a nőnemű tetvek újabb nőnemű egyedeket hoznak világra, amelyek már születésükkor "terhesek". Egy ilyen újszülött anyatetű egy hét alatt szaporodni képes felnőtté válik. Naponta akár 5 újabb tetvet hozhat világra kb. 30 napig. Ennek eredményeképpen igencsak gyorsan tud népesedni egy kolónia. 🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺🚺
Amikor a gazdanövény már nem nevel új hajtást, vagy kezd túl zsúfolttá válni a hely, az anyatetvek elkezdenek szárnyas, azaz repülni képes anyatetveket fialni. ✈️✈️✈️
Ezek a szárnyas anyatetvek aztán újabb növényekre szállnak, és elkezdenek szárny nélküli nőnemű egyedeket fialni, és kezdődik is újra a ciklus. 🚺🔁
Ősszel aztán eljön az idő, hogy petéket rakjanak az anyák, ám ezek megtermékenyítéséhez szükségük van hímnemű egyedekre. 🚹
Az anyatetvek így világra hoznak hímnemű és szárnyas nőnemű egyedeket, akik tulajdonképpen végig szexelik az egész kertet 🔞, majd a megfelelőnek tűnő növényekre a szárnyas anyák elhelyezik petéiket. 🚼
.
🛡🛡🛡 HOGYAN VÉDEKEZZÜNK ELLENE❓
Ellenőrizd gyakran a kerted növényeit! Heti rendszerességgel érdemes mindenképpen körbejárni a kertet. Ne csak tetveket vadásszunk, kutassuk a tetűre utaló jeleket is. Egy felpöndörödő levél, sürgölődő hangyák vagy egy furcsán deformált szár is jelentheti, hogy megjelentek a tetvek a kertben.
Több eljárás is létezik a tetvek elleni küzdelemben, a környezetbarát módszereket részesítsük előnyben, használjunk minél kevesebb vegyszert!
Ne felejtsük el, a kert nem egy steril labor! A levéltetvek a tápláléklánc részei.
.
👕🩳🌱A LEGBIÓBB MÓDSZER
Nem csinálunk velük semmit. 🙃🙃🙃
.
✅✅✅ ERŐSÍTSÜK MEG NÖVÉNYEINKET!
Biztosítsunk a növények számára kedvező életteret. A növényeink különböző igényűek, ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk mindegyiknek a legkedvezőbb fekvést, talajt. Pótoljuk a tápanyagokat, de lehetőleg szerves trágyával, lombtrágyával, komposzttal.
A túltápozott, túl műtrágyázott növény felnyurgul, sejtfala elvékonyodik, ideális célpontja lesz a tetveknek.
Kerüljük a túlzsúfolt ültetést is olyan helyeken, ahol nem jár a levegő. A párás, levegőtlen területek ideálisak a tetveknek.
.
✂️👌🏻😅 LECSÍPNI, METSZENI, SZÉTNYOMKODNI
Kisebb méretű növényrészeket le is csíphetünk, amiket elleptek a tetvek, de a vagányabbak vállalkozhatnak a tetvek szétnyomására is. A szétnyomkodott tetveket érdemes letörölni vagy lemosni a növényről.
.
💦💦💦 VÍZSUGÁRRAL LEMOSNI
Erősebb vízsugárral le lehet mosni a tetveket. Arra ügyeljünk, hogy csak annyira erős vízsugarat használjunk, ami még a növényt nem töri össze. A vizes módszernek több előnye is van. A vízsugár nemcsak lemossa, de valamennyi tetvet el is pusztít. A tetvek által termelt, összegyűlt mézharmatot is lemossuk. Naponta, kétnaponta érdemes ismételni, míg a tetvek száma jelentősen csökken.
.
🌸🌼🌸 ÜLTESSÜNK SOKFÉLE NÖVÉNYT!
Sok különböző típusú növényt ültessünk egymás mellé. Minden tetűnek általában van egy-egy specifikus növény, amit célpontjául választ. Ha ezek nem egy nagy csoportban vannak ültetve, hanem vegyítve más növényekkel, megnehezítjük a tetvek terjedését.
.
⚔️ ⚔️⚔️ VONZZUK A KERTÜNKBE A TERMÉSZETES ELLENSÉGEKET!
A kertünkbe vonzhatjuk a tetvek természetes ellenségeit, ha sok virágzó növényt ültetünk a kertünkbe. A tetvek legnagyobb pusztítói a katicák, fátyolkák és a fürkészdarazsak. 30-50 tetvet is elfogyaszt naponta egy katicabogár.
.
🐞🐞🐞 KATICÁK BETELEPÍTÉSE
Már kapható Magyarországon is a kétpettyes katicabogár (Adalia bipunctata) lárvája. Kiengedve a tetves növényekre szép lakmározást csaphatnak.
Azonban hiú ábránd azt gondolni, hogy a felnőtt katicák mind a kertünkben fognak élni és szaporodni az idők végezetéig. Kb a kiengedett populáció 5-10% marad meg a második évre. Növényházakban nagyobb sikerrel megtarthatóak.
Kapható fátyolka és fürkészdarázs lárva is Magyarországon.
.
🌿🌾🌼 HASZNOS NÖVÉNYTÁRSÍTÁSOK
Alkalmazhatunk tetűcsalinak használt növényeket is. Ilyen pl a sarkantyúka, amit nagyon szeretnek a tetvek. Megvédhetjük a veteményes vagy virágos kertet, ha ezeket a tetűmágnes növényeket alkalmazzuk. Figyelni arra kell ilyenkor, hogy a tetves csalinövényeket rendszeresen távolítsuk el vagy pusztítsuk el a tetűkolóniát rajta.
Erős aromájú növényeket is érdemes ültetni a kertbe: pl. fokhagyma, hagyma, kapor, kakukkfű, üröm. Nemcsak a veteményes kertben lehet ezeket a növényeket alkalmazni sikerrel, hanem a virágoskertben is elfér egy-két kapor vagy fokhagyma a rózsák közt.
.
🌿🧄🍵 NÖVÉNYI LEVEK
Leginkább megelőzésre jók, egy-két heti rendszerességgel érdemes alkalmazni.
A több napos, erjesztett csalánlé értékes (és igen büdös) lombtrágya, emellett a fiatal, egynapos tetvek gyérítésére is jó.
A fokhagymából készített főzet is riasztó hatású. 4 liter vízhez adjuk 10 dkg összetört fokhagymát, egy napig áztassuk, majd főzzük 20 percig. A kihűlt főzetet szórófejes flakonba töltsük.
.
🧴🧴🧴 HÁZI SZEREK
Jól hangzik, de mégsem az.
Az interneten több recept is kering, melyben ecet, cukor és valamilyen zsíroldószer pl. mosogatószer vagy folyékony szappan szerepel.
Sajnos ezek a receptek sem vegyszermentesek, hiszen a mosogatószer és a folyékony szappan is vegyi anyag. Biokertben nem ajánlatos ezeket sem használni, mert nem csak a tetveket pusztítja el, hanem más hasznos élőlényeket is. Működési elvük hasonló, mint pl. a káliszappané. A mosogatószer vagy a folyékony szappan feloldja a tetű nem túl ellenálló külsejét, ami emiatt elpusztul. Ugyanakkor ez a szer leoldja a növény természetes viaszos bevonatát is, ami meggyengíti azt. Sokkal több adalék van ezekben a zsíroldó szerekben, mint amire itt szükség van.
.
🍊🌴🌿 NÖVÉNYI OLAJAKAT TARTALMAZÓ SZEREK
Narancsolaj tartalmú szerek a narancsolaj szárító hatását használják ki, mely a levéltetveken kitűnően hatásos. Esti órákban kell permetezni, javasolt próba permetezést csinálni (pl. a rózsa érzékeny rá).
Pl. Prev B2. (0,3-0,4%-os koncentrációban)
Azadirachtin hatóanyagú neem-olaj alapú termékek, melyek a trópusi neem fa termésének magjából készülnek.
Az azadirachtin a rovarok fejlődésére van hatással: táplálkozását és vedlésüket gátolja, valamint termékenységüket csökkenti, tehát nem hat azonnal. Permetezése az esti órákban javasolt.
Pl. NeemAzal.
Napraforgó- és repceolaj hatóanyagú szerek is megtalálhatóak kereskedelmi forgalomban, ilyen pl. a Biola. Meleg időben kerüljük az alkalmazását, mert perzselést okozhat. Esti órákban használjuk.
.
🧼🧼🧼 KÁLISZAPPAN
Erős fertőzöttség esetén be lehet vetni, pl. gyümölcsfák, cserjék erős tetvesedésénél.
Sokkal gyengédebb, mint a házi szerek, ha megfelelően alkalmazzuk. A káliszappan biogazdálkodásban elfogadott szer, de így is csak indokolt esetben használjuk betartva a használati útmutatót.
.
⚠️⚠️⚠️ ETIL-ALKOHOL
Az etil-alkohol (denaturált szesz) 1-2%-os oldata igen hatásos levéltetű gyérítő szer, amelyet a káliszappannal együtt is lehet alkalmazni.
Az Öngyógyító kiskert könyvben 50%-os oldatot javasolnak, de ez egy igen régi könyv. Próbálkozzunk inkább az 1-2%-os oldattal előbb.
.
💦💦💦 LEMOSÓ PERMETEZÉS
A tél végi, tavaszi lemosó permetezés csodákra képes. A tavaszi metszés, a beteg növényi részek eltávolítása után kéntartalmú készítményekkel a kártevők egy részét (pl. levéltetvek, pajzstetvek, atkák, levélbolhák) is gyéríthetjük.
.
(Kép: yates.com.au)
Kerti kalauz csoportomhoz várom a csatlakozni vágyókat.
Lilla